Az Evangélikus Templom
Az 1700-as években települtek Kismányokra evangélikus vallású sváb nemzetiségű német telepesek és először egy kisebb templomot emeltek maguknak, majd 1785-ben rakták le a máig itt látható evangélikus templom alapköveit. Három évre rá, 1788-ban megtörtént a templom felszentelése. A környék evangélikus vallású lakói ezután hosszú évekig Kismányokra jártak Istentiszteletre az anyatemplomba. Az épületre 1792-ben szerelték fel a toronyórát. A ma is meglévő oltár 1800-ban készült. Orgonája a hazai barokk orgona-építészet egyik legjelesebb emléke. 1807-ben épült Bonyhádon, Dél-Dunántúl első ismert orgonaépítő műhelyében. A két manuális orgona 13 regisztere két mű között oszlik meg: 10 a fafőművön, 3 a mellvédbe épült. A pedál függesztett, nincs önálló sípsora. Az orgona a fűvott és a homlokzati sípokat kivéve teljesen eredeti állapotban maradt ránk. 2001-2002-ben teljes műemléki restauráláson esett át, amelyet a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra végzett. Az orgona adottságai elsősorban a régi dél-német és itáliai művek korhű előadására teszik alkalmassá. A templom 2004 októberétől műemlék épület.